Jó pár dombház, illetve organikus ház épült már meg Hegedűs Zsolt tervei alapján szerte az országban, de az interneten nagyon kevés információt lehet találni róluk. Egyik fontos célunk, hogy ezeket dióhéjban bemutassuk, néhány hozzátartozó ideával, és információval. A másik, hogy fórumunk segítségével a téma iránt érdeklődők kellőképpen egymásra tudjanak találni, tudjanak gondolatokat cserélni, és tapasztalatokat megosztani. Az egyedi építészet iránt rajongók pics/site_elements/now/vegtelen_pic.jpg A Lőrinci építkezés mellett máshol is kezdtek ilyen házak megjelenni Hegedűs Zsolt közreműködésével: Gyűrűfű, Tinnye után egyre több helyen országszerte. Most kb. negyven egynéhány ház található Magyarországon: Balassagyarmat, Bőny, Csömör, Dányszentkirály, Debrecen, Fót, Gyöngyöstarján, Kápolnásnyék, Lábatlan, Máriahalom, Mogyoród, Őrbottyán, Pilisszántó, Surány, Szászberek, Tököl, Üröm, területén. Néhány településen több ház is épült. Közülük néhány nem kifejezetten dombház. Némelyik fűtetős, vagy házlény külsejű organikus építmény, vagy a dombház és organikus formák keveréke. pics/site_elements/now/tablo_pic.jpg A hétköznapi, sablonos, általános, korlátokkal teli, lelketlen világ sok-sok kényszerrel, s érte adott látszatkényelemmel szolgál.Ellene tenni – számomra fontos késztetés. Az egyedi, új, innovatív, élettel teli, emberi, jövőbe mutató érdekel – az építészetben is. Ahogy fenn, úgy lenn… Valaki megkeres, építkezni szeretne. Találkozás előtti pillanatok: vajon milyen ember lesz? Most kivel sodor össze az élet, mik a közösek bennünk, milyen tapasztalatok születnek majd az együttmunkálkodásból? Önismeretet segítő: vajon milyen vagyok, kiket vonzok magamhoz és miért? Sok-sok emlék-összefüggés a múltból. Van, hogy a cél – tervezés – csak alibinek tűnik… Hallgatok és néha kérdezek, újból hallgatok és én is mesélek. Rezdülések, kimondott és kimondatlan szavak, viszonyok. A HÁZ ideája már létezik, ott fönn. Majdani használói hordják. Rájuk figyelek. Az építés helyszíne tovább mesél. A táj, a természeti és épített-, az emberi környezet, összefüggések. Látható és láthatatlan analógiák. Szünet. Ülök a rajzasztal mellett. Gondolataimban felidéződnek a beszélgetések, a hallgatások, a látott és érzett benyomások. Előttem a papírra rögzített igények, a fotók segítségével megelevenedő környezet. Azonosulás. Inspirációk. A kezem már rajzol. Mintha megszűnne az építtető különállósága, az én és az ő(k). Alvás. Elfelejtett álmok, ébredés. Újrakezdés. Ismerős, különös erőtér körülöttem, a születés hírnöke. És egyszer csak, rövidebb-hosszabb idő után a sok kis apró részlet egybeforr. Furcsa szintézis ez, ahol a szárnyaló vágyak-ideák, s a földi, anyagi-műszaki tartalmak találkoznak. Pár változás, újabb ötlet, alakítás. A firkákból és skiccekből egymás után készülnek a letisztított vázlatok. Megkönnyebbülés. Szünet. Találkozás előtti pillanatok. Vajon megtörténik? Bevezető mesém után előkerülnek a vázlatok. Figyelek. Vajon megszületik benne, bennük a ráismerés? Igen, ez az! Jóleső érzéssel nyugtázom megtörténtét. Megvan a kapaszkodó, mely újabb lépések támaszaként vezet a létesülés felé.Ami kívül, az belül is... Dombházakat tervezni nagyon más. Kezdetben különösen nehéz. Törvényei egészen ismeretlenek, sok saját erőt, figyelmet, időt, kreativitást igényel. Pont azokat, amiből mára oly kevés maradt! Kihívás mint minden, a mindennapi, a megszokottól való eltérés. Új utakon járni a jól kitaposottak helyett – akarati tett. Gondolkodást igénylő. Megvalósítása még nehezebb, szerencsémre ez már másik történet, az építtetőim „hétpróbáinak”, hihetetlen erőfeszítéseinek, de önmegvalósításainak is története („mesekönyv” készül épp belőle). A felépülő ház persze a gondolatok, tettek, tartalmak – vagy azok hiányának – lenyomata. A dombház is egyfajta jel. Mai formájában nem a tömegeknek való. Az építészet egyfajta perifériájaként a falu, a város szélére, még inkább a természetbe vonzódik. Kicsit elrejtőzik, de hangosan kiabál: így is, másként is lehet!!! Erre a hangra – szerintem – ma nagy szükség van. A klisék, sablonok világában megigézett ember fogságba kerül. Elhiszi, hogy nincs más útja, csak a szürkeség, a kényszerek és korlátok, a felszínes, a trendi lefelé húzó örvénye. Más út is létezik. A szabadságé! Az érzés, a gondolat, az akarat, a tett szabadságáé! Nem könnyű, nem kényelmes, de végül felemelő. Gondolom nem tűnik furcsának, az építtetőim legtöbbje saját belső világát keresi, s talán meg is találja e házakban. Mint újabb fizikai testet, alkotja meg kis világát, lényének védőburkát, melyben otthonra lel. Kitágult világunkban mi, emberek oly sokfélék vagyunk, mindannyian a helyünket keressük. A másság, a sokszínűség pedig jól elfér egymás mellett, akár ki is egészíthetik egymást. Teremtés után újrateremtés… A vallások őrzik a teremtés történetét. A teremtő erő régen az ISTENEKÉ volt, ma az emberek kezébe került. A tudomány, a technika olyan eszköz a kezünkben, mely az újrateremtés birodalmába visz. Elég itt csak a nanotechnológiákra, vagy a klónozásra gondolni. Óriási kihívások, szédítő magasságok és sötét mélységek várnak ránk. Tetszik, vagy nem, az EMBER és GÉP egyre szorosabban összekapcsolódik. Mindezek persze az építészetre is igazak. Az újrateremtett környezet – mesterséges természet (kerti tó, télikert, pláza-terek), vagy az „épületgép”-észet fejlődése mutat már pár példát. A színfalak mögött döbbenetesen gyorsan változó, alakuló, fantasztikus és elképesztő díszletek készülődnek, s várják a „rendezők” óhaját. A jövő útjait mi tapossuk, nagy kérdés hát, vajon milyen gondolatok, inspirációk vezetnek előre! A rövidtávú, pénz-, piac-, profitérdekek mentén szerveződött „egyszerhasználatos” világunk erőivel egészen biztos, rombolás vár ránk. Az eltévedést megakadályozó útjelzők nincsenek, lépéseink, gondolataink, tetteink következményeivel szembetalálkozunk. Merre hát tovább? Titkos tanok nélkül… A régmúltban az embert az ég istenei vezették. Azután az istenek a földre költöztek, s az emberek között jártak. Ma pedig magunkban hordozzuk! A hajdan rejtett tudás – esoteros: belső körhöz tartozó – helyett ma bárki számára nyitva a kapu. Régen az építészetet csak a beavatottak művelhették, ezért sem értjük pl. a piramisok, a szakrális építmények, a gótikus katedrálisok titkait. Mára a MÚLT biztos alapot nyújtó szokásai, hagyományai, de mondhatjuk ünnepei is elhagytak bennünket. Azokra a meseszerű elemi lényekre – pl. manók, koboldok, tűzlények, sellők – sem emlékszünk, kik a hajdanvolt lakóépületeket, háztartásokat élettel töltötték meg, körüllengték. De saját magunkra utalva, a teremtés erőivel együtt szabadságot is kaptunk! Rajtunk múlik, hogy felismerjük, vagy sem a fizikai mögött munkáló szellemi világ összefüggéseit, melyeket csupán leheletfinom fátylak takarnak előlünk. Persze eltévedni, csúcsokra jutni, onnan mélybe zuhanni itt is lehet (sőt). Mégis a SZELLEMI, a vallásokat, bölcseleteket, filozófiákat átható valódi, ÖRÖK EMBERI értékek felé törekvés mutathat egyedül utat a JÖVŐ számára. Nemcsak gondolatban. Tettekben! (A cikk megjelent a Magyar Építőművészet 2007/4 számában.) Hegedűs Zsolt építész pics/site_elements/now/hegedus_img.jpg 2003 elején ismerkedtem meg Zsolttal. Akkor már túl voltam egy év építészirodai gyakorlaton és egy félévnyi saját vállalkozáson. Még egyetemistaként, de már akkor is valahol mélyen bennem volt, hogy valami teljesen mást szeretnék csinálni, mind az építészetet, mind az életemet tekintve, mint az átlag. A szabadságvágy erősen meghatározza, mind a jellemem, mind az életem. Zsolt már akkor is nagy hatással volt rám, nyitott gondolkodásával, széles érdeklődésével. Egészen elképesztő párhuzamokat véltem felfedezni kettőnk között. Mindketten autótervezők akartunk lenni gyerekként és közvetlenül azelőtt kezdtem el komolyabban érdeklődni az ezotéria iránt, mielőtt találkoztunk volna. Akkoriban nem nagyon volt a környezetemben más ember, akivel erről a témáról is lehetett beszélni. Biztos véletlen volt... Az első munkák során számos kérdés merült fel bennem, amik fiatal, éretlen fejjel természetesem még sokszor az „ítéletet” is magában hordozták, vagy szebben fogalmazva, azok még egy szűrőn keresztül feltett kérdések voltak. Az egyetemen még nyomták belénk az aktuális trendeknek megfelelő építészetet, ami eleinte számos belső konfliktust eredményezett számomra, később viszont teljesen természetessé vált és meghatározta az építészethez való viszonyomat. Az ívek-görbült felületek egyfelől kihívást, másfelől sokszor fölöslegesnek látszó többletmunkát jelentettek nekem még akkoriban. A belső harcomat tovább növelte, hogy közben egy újabb építészirodában kezdtem el dolgozni, ahol egy újabb fajta szemlélettel szembesültem, ami az előzőkkel nem igazán volt kapcsolatban...Közben lediplomáztam, dolgoztam és az élet is bölcsebbé tett talán. Saját léptékemben mérve sok-sok tapasztalattal lettem azóta gazdagabb, mind önismeretet, mind emberismeretet tekintve és nagyon remélem, hogy szellemi téren is sikerült fejlődnöm. Az, hogy most itt vagyok, talán elég jól mutatja, hogy a belső harcom eredménye is lezárult, vagy egyre inkább lezárul és belül is kezdenek helyükre kerülni a dolgok. Nem tudom pontosan, mit hoz a távolabbi jövő, de hosszú évek után most először érzem azt, hogy a legjobb helyen vagyok és a céljaim felé haladok. Ami a leginkább megdöbbentett, hogy egyre inkább egy olyan életet élek, amiről gyerekkoromban, vagy még néhány éve is álmodoztam és még egy elérhetetlen távoli dolognak látszott (és amit egy irodában dolgozva lehetetlen, vagy nagyon nehéz lenne megvalósítani). A másik ami nagyon fontos számomra, hogy hihetetlen mennyiségű impulzust kaptam, amit máshol nem biztos, hogy megkaphatnék, főleg ilyen rövid idő alatt. Mára már az ívek is sokkal természetesebbek, kellemesebbek lettek számomra és egyre inkább idegenkedem a raszterek-méretlépcsők-derékszögek uralta megoldásoktól, valamint nyilvánvalóvá vált számomra az ilyen szerkezetek sokkal egészségesebb hatása, formavilága, erőjátéka is, ami szükségszerűen kevesebb mesterséges anyagot igényel, és még folytathatnám a további pozitív következményeket, de talán most nem ezen van a hangsúly. A munkamódszerünket nagyon élvezem, mert egy-egy intenzívebb közös munkafázist, vagy konzultációt megszakíthat egy-egy elvonulás, amikor mindenki szabadon létezhet a saját világában. Különösen jó érzés, hogy úgy érzem, számít a véleményem, és nyugodtan felvethetek akár „őrült” ötleteket is, mert a legtermészetesebb dolog, hogy mindenhol valódi érvek döntenek arról, hogy mi az ami megvalósul és mi az ami nem. Válóczy Balázs Építész pics/site_elements/now/valoczy_img.jpg